Gazdasági épületek kivitelezése
Mit is értünk gazdasági épületek alatt?
Főként a mezőgazdasági terménytárolókat értjük. Technikai fejlettségünk megoldhatóvá teszik ezeknek a gazdasági épületeknek is a kivitelezését. Korszerű gépállománnyal rendelkezünk: tehergépkocsik és ásó-rakodógépek is rendelkezésünkre állnak, lényegesen megkönnyítve ezzel a gazdasági épület kivitelezését.
Kik veszik igénybe a gazdasági épületek kivitelezését?
- Főként, olyan vállalatok, melyeknek fő profilja a mezőgazdasági termények tárolása, illetve olyan cégek, amelyek a mezőgazdaság bármely területén dolgoznak.
- Illetve ezen kívül még magánszemélyek is segítségünket szokták kérni terménytárolók és egyéb gazdasági épületek kivitelezésekor.
Mik a főbb szempontok egy gazdasági épület kivitelezésénél?
- Tágas legyen, hogy a nagy gépekkel könnyedén be lehessen állni.
- Ellenálljon az időjárás viszontagságainak (ne ázzon be, mert az nagy károkat okoz a terményben).
- Legyenek benne külön elzárható boxok az állatok számára.
A felsoroltak közül szakembereink mindegyiket szem előtt tartva, a megrendelő igényeihez maximálisan alkalmazkodva valósítják meg a gazdasági épülete kivitelezése során.
Miért a Lau-Ger Építőipari és Szolgáltató Kft.-t válassza a gazdasági épületek kivitelezésekor?
- Korszerű gépállomány, amely megkönnyíti és felgyorsítja a munkát, illetve a minőség tekintetében is fontos szerepet játszik
- Professzionális szaktudással rendelkező kollégák várják, hogy megvalósíthassák elképzeléseit.
A több éves tapasztalat, azt mutatja, hogy az emberek többsége elfeledkezik a tervezésnél néhány apróbbnak tűnő dologról, melyeknek a hiánya az évek során kellemetlenné válhat. Ha minket választ gazdasági épületének kivitelezésekor, akkor ez nem fordulhat elő, mivel kollégáink figyelme mindenre kiterjed, hogy gazdasági épületét hosszú évekig használhassa anélkül, hogy bármilyen hiányérzete támadna.